TÉVHITEK ÚJRATÖLTVE

 2012.06.14. 09:41 | Tej-blog

tejtevhitek.jpgA Tejblog egyik legfontosabb célkitűzése, hogy eloszlassa a tejjel kapcsolatos tévhiteket, és megossza veletek a legfontosabb hozzá kapcsolódó tényeket. Ebben a szellemben írtuk meg az egyik legelső bejegyzésünket, de most újra erről kell írnunk. A GfK Hungária legfrissebb felmérése szerint ugyanis a lakosság körében még mindig erősen tartják magukat olyan hamis vélekedések, amelyeket a tisztánlátás érdekében fontos megdöntenünk és néhány érdekes kutatási eredményből is szemezgetünk. Öntsünk újra tiszta tejet a pohárba!

A fent említett kutatóintézet 2010 óta minden évben felmérte az ország tejfogyasztási szokásait és tejjel kapcsolatos tudását. A tavalyi kutatás eredményei szerint a magyarok többsége úgy gondolja, hogy az UHT tej tartósítószert tartalmaz, ráadásul tejporból és vízből készül. Ez máris egy makacs tévhit: az UHT tej ugyanis kizárólag a speciális hőkezelési eljárásnak és a csomagolásnak köszönheti a tartósságát, illetve csakis tejet használnak fel a készítése során. Az alábbi film segítségével ti is megismerkedhettek az UHT tej készítésének fortélyaival:

A kutatásból kiderül, hogy a 8-14 évesek körében az egyik legnépszerűbb ital a tej – ahogy viszont egyre idősödnek a gyerekek, az üdítők veszik át az első helyet a rangsorban. Sajnos a fent említett tévhitek már 10 éves kortól kezdve megjelennek a gyerekeknél, míg sokan azzal sincsenek tisztában, hogy a tejben található kalcium rengeteget segíthet az egészséges csontok kialakításában. Más, növényi eredetű forrásoknál sokkal jobb hatásfokkal szívódik fel ez a létfontosságú ásványi anyag a szervezetünkbe: a tej kalciumtartalmának 60%-a hasznosul.

Annak ellenére, hogy a gyerekek átlagosan kevesebb tejet isznak az ajánlott napi mennyiségnél, szerencsére az Európai Unió átlagértékéhez képest 7 literrel többet, 67 litert fogyasztunk belőle évente. A Magyar Élelmiszerkönyv rendelkezéseinek hála, abban is biztosak lehetünk, ha egy „TEJ” feliratú dobozt rakunk a kosarunkba, az a termék kizárólag tejet tartalmaz. 

Sovány vagy zsíros, zacskós vagy dobozos: a tejet mindenkinek őszinte szívvel ajánljuk, és reméljük, lassan sikerül legyőzni a makacs téveszméket! :)

Címkék: kutatás tények tej tévhitek tejfogyasztás Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://tej.blog.hu/api/trackback/id/tr354587474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.