SAJTFÜGGŐSÉG

 2013.03.20. 08:14 | Tej-blog

sajtfuggoseg_med.jpgEzt sem gondoltam volna! Pedig igaz. A mértéktelen sajtfogyasztás is okozhat függőséget. Persze a sajtrajongóknak nem kell elvonási tünetektől tartani. Csak egy kicsit jobban odafigyelni a naponta megevett sajtmennyiségre.

A finom sajtokra tényleg rá lehet kattanni. Ez eddig sem volt titok. Az igazi ínyencek mindenhez – magában/csak úgy, előételnek, salátába, borhoz, desszertnek, stb. – esznek egy kis (gourmet nyelven: un petit) sajtot. És ezzel nincs is baj. Viszont sok kicsi sokra megy. Egy bizonyos mennyiségen túl a sajtfogyasztás addiktívvá válhat.

A tejtermékek esetében ez teljesen természetes reakció, amit szinte észre sem veszünk.

1981-ben Eli Hazum amerikai biológus és kutatótársai meglepve fedezték fel, hogy a tehéntej kis mennyiségben ugyan, de tartalmaz morfint, amely képes függőséget kialakítani. A vegyület a kodeinnel és egyéb opiátszármazékokkal együtt a tehén májában képződik. De mi célt szolgálnak a tehéntejben és az emberi anyatejben is jelen lévő opiátvegyületek? A legvalószínűbb magyarázat szerint megnyugtatják a csecsemőt, és segítenek az anya-gyerek kapcsolat megerősítésében.

Ám a tejtermékek iránti rajongást nem csak ezek a vegyületek váltják ki. Ugyancsak a nyolcvanas években fedezték fel, hogy a tejtermékekben található kazein fehérje többek között a szintén az opiátok közé tartozó kazomorfinra bomlik. A sajt a többi tejtermékhez képest kiemelkedően nagy mennyiségben tartalmaz kazeint. Így, ha túlzásba visszük egyes tejtermékek – de leginkább a sajt – fogyasztását, akkor egyes kutatások szerint addiktívvá válhat annak fogyasztása.

Főleg a lakto-vegetáriánusok vannak „veszélyben”, akik húst nem, viszont tejtermékeket azért fogyasztanak. Ők ugyanis könnyen abba a hibába esnek, hogy sajtot esznek sajttal. Azonban nemcsak nekik, de senki másnak nem javasolt naponta 10 dkg-nál több sajtot elfogyasztani.

Persze nem kell megijedni, ez nem az jelenti, hogy hallucinálni fogunk a sajttól. Mint említettem, ez a természetes reakció csak tartósan nagymértékű és gyakori sajtfogyasztás esetén lép fel. Az meg senkinek nem fog ártani, ha nem tud ellenállni egy-egy ínycsiklandó sajtkülönlegességnek, például a Mizo kiváló minőségű sajtkészítményeinek.

Címkék: függőség ínyenc tehéntej kazein opiát sajtfogyasztás

A bejegyzés trackback címe:

https://tej.blog.hu/api/trackback/id/tr275148112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.