tejes_tea_azisa_01.jpgMár írtunk róla korábban, hogy a tej és a tea milyen jól megférnek egymás mellett, illetve egymással elkeverve. Előző írásunkban csak Angliáig jutottunk, ahol a tejes tea ivásának szokásait veséztük ki. Most egy kicsit messzebb megyünk.

Egyrészt földrajzilag, ugyanis átlépjük Európa határait, és megmutatjuk, milyen évezredes hagyományai vannak a tej és a tea mixelésének szerte a világban, legfőképpen Ázsiában.

Másrészt a tejes tea receptek bonyolultságában is túllépünk a „Végy egy fekete teát, és önts bele tejet!” módszeren, ami örömhír az egzotikus ízeket kedvelők számára. Összetevőkből nem lesz hiány, ami nem is csoda, hiszen a világ olyan tájairól veszünk elkészítési ötleteket, ahol a kardamom, illetve a jakvaj nem számít nehezen beszerezhető alapanyagnak. Természetesen sok minden megvásárolható itthon is, sőt, a köpült jakvaj is helyettesíthető például Mizo márkázott vajjal.

 

Kezdjük a legbonyolultabbal, ami egyben a legfűszeresebb is.

tejes_tea_azisa_02.jpgMasala Chai

Itthon is számos kávézóban találkozhatunk vele: Chai Latte néven futott be nagy karriert. Eredetileg azonban Indiából származik, és nagyon fűszeres, mint Indiában minden, amit megesznek és megisznak. A Masala Chai esetében nem beszélhetünk egységes receptről, mert ott vidékenként változik, hogy milyen és hányféle fűszert tesznek a teába. A lényegi összetevők azonban mindenütt ugyanazok: erős fekete tea, sokféle, aromás fűszerkeverék, cukor (lehetőleg ne fehér) és zsíros tej. Az alapvető ízt a karha adja, amely egy változatosan készülő fűszerkeverék, általában gyömbér és zöld kardamom elegye. Ehhez vidékenként más és más fűszereket kevernek hozzá: csillagánizst, fahéjat, szegfűszeget, szegfűborsot, fekete borsot. Az ízben általában a kardamom és a fahéj dominál. Annak, aki lusta a fűszerekkel bajlódni, a legtöbb teaszakboltban már árulnak masala chaihoz való szirupot.

Sós-vajas vagy sós-tejes tea

Sokféleképpen nevezhetjük, mert Türkmenisztántól keletre, Tibeten és Délnyugat-Kínán keresztül Mongóliáig mindenütt fogyasztják, és mindenhol máshogy hívják: kínaiul szujoucsa, tibetiül csaszuma, ujgurul (ha nem tudtad volna, hogy létezik ilyen népcsoport) pedig etkencsaj. A sós-vajas változatnál a teát több órán át főzik, majd leszűrve köpülőbe töltik, ahol sóval és vajjal - Tibetben, és Kirgiziában jakvajjal - összerázzák. A sós-tejes „ínyencség” elkészítésekor sötétre főzött teát vele azonos mennyiségű tejjel összeforralnak, majd erősen megsóznak. Néhol szezámmaggal is megszórják. Sőt, Mongóliában még tésztába csomagolt húsgolyókat is főznek benne, ez a banstai caj.

Honkongi tejes tea (taj paj tung /dai pai dong)

A kínai városállamban tejporral sűrítik a teát, néhol még sűrített tejet is tesznek hozzá. Szintén hongkongi találmány a tejes tea-kávé 1:1 arányú keveréke, a jünjang (yuanyang), ami a házastársi hűség és a boldog szerelem jelképéről, a mandarinrécéről kapta a nevét.

Thai tea

Ez egy jeges teaként elterjedt tejes-tejszínes tea, amit azonban eredetileg forró változatban is fogyasztanak. Lehet bele kókusztejet is tenni a tej vagy tejszín helyett, vagy esetleg azok mellé.

A tejes teát tehát nemcsak Nagy-Britanniában fogyasztják előszeretettel. Sőt, a fenti változatokat látva újra beigazolódik a sztereotípia: az angolok tényleg unalmasak. Akárcsak a szürke téli napok, amelyeket érdemes feldobni egy izgalmas tea-tej kombinációval. Kellemes kísérletezgetést!

Forrás: malackaraj.postr.hu, origo.hu

Címkék: Ázsia : tejes tea Masala Chai

A bejegyzés trackback címe:

https://tej.blog.hu/api/trackback/id/tr75878439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.