Nem végeztünk felmérést, de ha megkérdeznénk, melyik édességre emlékeztek vissza a legszívesebben gyerekkorotokból, biztosak vagyunk benne, hogy sokan a madártejre szavaznátok. Ez az eredetileg francia édesség már a magyar anyukák körében is szépen elterjedt az édesszájú gyerkőcök elhallgattatására. Ha ugyanis asztalra kerül, csend uralkodik a konyhában, csak a kanál és a tányér összekoccanásait lehet hallani, emberi hang pedig csak üres tál mellett szólal meg: „kérek még!”

12.05 tejblog.jpg

Akár œufs à la neige (havas tojások), akár île flottante (úszó sziget) – a madártej franciául – készül otthon, a gyerekeket már a vaníliaillat kicsalogatja a konyhába, és örömmel nézik, ahogy a kis tojáshabszigetek úszkálni kezdenek a sodó tetején. Szeretnétek megtanulni, hogyan készül, és egy-két frappáns variációt is elsajátítanátok? Senki sem tud majd ellenállni: íme, az alaprecept és a variációk!

Alaprecept

Hozzávalók:

1,5 l tej

15 dkg cukor

4 tojás

1 csomag vaníliás cukor

Elkészítés:

Válasszuk el a tojássárgáját a fehérjétől. Keverjük habosra a sárgákat cukorral, majd sűrű kavargatás mellett adjuk hozzá a forró tejhez a vaníliás cukorral együtt. Verjük kemény habbá a fehérjét, majd egy vizes kanállal szaggassunk belőle kis halmocskákat, mikor már forr a cukros, vaníliás tej. Főzzük meg a habgombóckák mindkét oldalát, majd hűtsük le az elkészült mesterművet. Hidegen tálaljuk.

Variációk madártejre

Ha szeretitek a mazsolát, az íze kedvéért a madártejbe is szórhattok! A forralás vége előtt pár perccel, főzzétek át őket is a tejben, így átveszik a vaníliás ízvilágot.

Finom csavar az epres madártej is, készítsetek eper és pár csepp citromlé felhasználásával turmixot, majd tálaláskor adjátok hozzá az alapdesszerthez.


Ha szeretitek az édes ízt és a sűrűbb sodót, akár egy kevés karamellás pudingport is adhattok a tejhez, egészen különlegessé teszi ezt az ínycsiklandó finomságot!

Címkék: konyha tej főzés tippek vanília desszert madártej islands floating

A bejegyzés trackback címe:

https://tej.blog.hu/api/trackback/id/tr803440422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.