PARÁDÉZÓ TEHENEK

 2013.02.20. 08:30 | Tej-blog

cowparade_cikk elejere.jpg
Lakatokkal felszerelt; pop-art; naiv gyerekrajzos; Rubik-kocka alakú; fűrészfejű; olvadó jégkrémet ábrázoló; játszótérre való, csúszdafenekű; tükrös; kívül-belül dinnye; kerekes székes… Bármilyen furcsa, de van valami közös a fentiekben. Mindegyik egy tehénfajta.

Na, persze nem mezőkön legelésző szarvasmarhákról van itt szó. Sokkal inkább városokban, azoknak is a legforgalmasabb közterein tanyázó műgyanta állatokról, amelyek a világjáró, Cow Parade elnevezésű, köztéri kiállítássorozat keretein belül néhány éve megjelentek Magyarországon is. Többek között ők voltak azok.

cowwparade.jpg

A világ eddig több mint 75 világvárosában rendeztek már tehénparádét. 1998-ban Zürich volt az első, később csatlakozott hozzá többek között Chicago, New York, Manchester, Houston, Brüsszel, Stockholm, Prága, Varsó, Moszkva, London… és idén sem szakad meg a világturné.

A kortárs művészek által feldíszített műanyag teheneket a kiállítás végeztével elárverezik, és a befolyt összeget jótékonysági célokra fordítják.

A tehenek tehát nem csupán tejet adományoznak a világnak, hanem pénzt is a rászoruló civil szervezeteknek, alapítványoknak, gyermekkórházaknak. Ezt pedig „kissé” átalakulva, szórakoztató formában teszik, színes kulturális élményt kínálva.

Aki szeretné újra élőben látni a műalkotásokat, annak sajnos most egészen North Carolina-ig kell utaznia. Aki viszont megelégszik az eredeti műgyanta tehenek kisebb méretű reprodukcióival, az megvásárolhatja azokat a Cow Parade webshopjában: http://store.cowparade.com/

Van itt minden, mi szem szájnak ingere. Gyűjtőknek különösen ajánljuk, de azoknak is, akik szeretnék a lakásuk díszévé tenni a tiritarka, különleges teheneket. Egymás mellé téve, 5-6 Mini Moo különleges hangulatot teremt a konyhában és a nappaliban egyaránt. A merészebbek a nagyobb teheneket is bevállalhatják a lakás egy kiemelt pontjára helyezve. Persze mindez csak pénztárca és ízlés kérdése.

Mi mindenkit bátorítunk, hogy vegye magát körül jótékony, barátságos és jókedvet árasztó bocikkal, amelyek bárkit képesek feltölteni pozitív energiával.

A képek forrása: google.com

Címkék: árverés kiállítás jótékonyság tehén cow parade

A bejegyzés trackback címe:

https://tej.blog.hu/api/trackback/id/tr265092317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.