„Fondükészlet? Ennél jobbat nem tudtál kitalálni?” – tesszük fel magunkban a kérdést a karácsonyfa mellett, amikor kibontjuk az elsőre fantáziátlannak tűnő ajándékot. Bár sokan vannak, akik jobb ötlet híján vesznek fondüszettet nekünk, azonban nem érdemes fanyalognunk. Ki kell próbálni, hogy rájöjjünk a fondü valóban a hideg téli esték sztárja lehet a családi, baráti összejöveteleken.
Egy fondü vacsora igazi társasági esemény. Összegyűlünk az edény körül, felváltva mártogatunk a forró, olvadt sajtkeverékben, és közben jó borokat iszunk, és beszélgetünk.
A fondü persze nem mindig számított gourmet élménynek. A svájciak nemzeti ételének eredetével kapcsolatban kétféle elmélet létezik. Az egyik elképzelés szerint a külvilágtól elzárt, zord hegyekben lakók így hasznosították a maradék száraz kenyeret és a sajtot. Szükség szülte megoldás volt ez tehát, aminek semmi köze nem volt a jóízű beszélgetésekhez. A másik történet szerint a fondü – sok más, igen szerencsés gasztronómiai felfedezéssel együtt – a szerzetesektől származik, akik így akarták feldobni a böjtöléssel töltött napok egyhangú menüjét. Na, ez más sokkal közelebb áll a fondü mai értelmezéséhez: vagyis a fagyos, szürke téli estéket színesítő ételkülönlegességhez.
Abban sincs megegyezés, hogy az eredeti recept a franciák vagy a svájciak ötlete volt-e. Maradjunk annyiban, hogy a Svájcban élő franciáké volt. Annyi biztos csak, hogy az Alpok lejtőin született meg a sajtok fogyasztásának ilyen módja, és hogy az elnevezés a francia „fondre”, azaz „olvaszt” szóból származik.
Az első, mai értelemben vett fondü receptje 1875-ből származik. Igazán népszerű azonban az 1970-es, 1980-as években lett a FIGUGEGL nevű kampány hatására. A mozaikszó a „Fondue Isch Guet Und Git E Gueti Luune” vagyis a "Fondü jó és jókedvet hoz" mondat rövidítése. A vidámságot még inkább fokozza, ha betartják a fondü evés Svájcból származó szokását: aki beleejti kenyérkockáját a fondübe, „büntetésül” köteles 1 deci bort meginni.
A fondü elkészítése egyáltalán nem bonyolult, előkészületeket is alig igényel. Az első lépés, hogy felforralunk néhány deci fehérbort, amibe három különböző sajtot teszünk lereszelve, hogy könnyebben felolvadjon: Comté, Beaufort és ementáli sajt. Persze ezek hiányában lehet variálni, más sajtokat használni, de a lényeg, hogy mindegyik jó minőségű legyen – az egyiknek mindenképpen markáns ízűt válasszunk, és legyen benne egy keményebb meg egy lágyabb állagú sajt is. (A Mizo kínálatában mindet megtalálhatjuk.) Kell még hozzá cseresznyepálinka, kukoricakeményítő, fokhagyma, frissen őrült bors, esetleg szerecsendió.
Az alapszabály: fejenként kb. 25 dkg sajtot mellé 1 dl fehérbort kell számolni, és azt cseresznyepálinkában elkevert kukoricakeményítővel besűríteni. A többi már opcionális.
Alapvetően száraz kenyérkockákat mártogatunk bele, de minden egyéb zöldség- és gyümölcsfélét lehet használni „sajtmerítő” gyanánt, pl. krumpli, kelbimbó, gomba, sonka, alma, szőlő, koktélparadicsom. A kenyérnél nagyon fontos, hogy semmiképpen ne friss, hanem száraz legyen, és hogy mártogassuk újra, és újra és újra és újra a sajtba.
A második alapszabály a körítésre vonatkozik: elengedhetetlen, hogy száraz fehérbort igyunk mellé! Máris más színben fogjuk látni az elsőre unalmasnak tűnő, karácsonyra kapott fondüszettet. :-)
