azabkasa.jpgA neves táplálkozás-szakértő és író, Jonny Bowden már több hosszú listát állított össze arról, hogy mik azok a kiemelkedően egészséges ételek, amiket naponta fogyasztanunk kellene. Ezek egyike a zabpehely, amelyet tejben megfőzve és kombinálva a listán előkelő helyen található egyéb összetevőkkel kirobbanóan egészséges reggelit, azaz tartalmas zabkását készíthetünk magunknak.

Először is vegyük sorra a hozzávalókat:

2 csésze tej (mi a Mizo-t ajánljuk!)
Erről már szinte mindent tudunk a Tejblognak köszönhetően. J

1 csésze zabpehely
Egy bögre zabpehellyel már fedezhető a szervezet napi rostszükségletének fele, ezáltal pedig csökkenthető az úgynevezett "rossz" LDL koleszterinszint. A zabpehely ezen kívül segíti még a salakanyagok és a mérgek távozását a szervezetből. Fogyókúra közben is ideális beépíteni az étrendünkbe. Lassú felszívódású szénhidrátként ugyanis nem emeli meg hirtelen az inzulinszintet, vagyis állandó marad a vércukorszint, és tovább tart a jóllakottságérzet is.
Tipp: Fogyassz három órával sportolás előtt zabkását, így edzés közben még több zsírt égethetsz el!

1 evőkanál lenmag
Immunerősítő, gyulladáscsökkentő hatású. Magas omega-3 zsírsavtartalma elősegíti a koleszterinszint és a magas vérnyomás csökkentését. Segíti az emésztést, és székrekedés ellen is használ.

ÉDESÍTÉSHEZ: méz
Helyettesítsük vele a kristálycukrot, mert a méz természetes cukortartalmát a szervezet jobban tolerálja, az emésztőrendszerben könnyebben felszívódik!  Természetes antioxidánsokban rendkívül gazdag. Immunrendszer-erősítő hatású, a baktériumok, vírusokkal szembeni védelem terén alapvető fontosságú. Összetevői a bőrt puhítják, a nyálkahártyát fertőtlenítik. Szerves savai hozzájárulnak az étvágy, az emésztés normális működéséhez. 

FŰSZEREZÉSHEZ: fahéj
Segít kordában tartani a vércukor- és koleszterinszintet. 

A ZABKÁSA TARTALMASABBÁ TÉTELÉHEZ:

  • 3-4 db aszalt szilva 
    Antioxidánsokban gazdag és segíti az emésztést.
  • 1 evőkanál vörös vagy fekete áfonya (aszalt is lehet)
    Mindkettő nagyon gazdag antioxidáns-forrás, illetve bővelkednek ásványi anyagokban, valamint E- és C-vitaminban.
  • Néhány szem olajos mag (dió, mandula, mogyoró)
    Tele vannak jótékony hatású, telítetlen zsírsavval (omega-3), így rendszeres fogyasztásukkal csökkenthető a koleszterinszint. Emellett szívvédő és karcsúsító hatásuk is van.
  • Friss gyümölcsök

Ez pedig a végtelenül egyszerű zabkása recept:

Öntsd a jó minőségű tejbe a zabpelyhet és a lenmagot, és főzd kb. 10 percig! Amikor már forr a zabkása, vedd le a tűzről, hagyd kihűlni! Ízesítsd mézzel, fahéjjal ízlés szerint, és tegyél hozzá minél többet a fent említett összetevők közül!

Ennyi, és nem több! Kész is a látványra nem túl szép, de finom, tejes-zabos egészségbomba reggelire, 10 perc alatt.

Címkék: reggeli tej recept egészséges zabkása

A bejegyzés trackback címe:

https://tej.blog.hu/api/trackback/id/tr815377225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.