ÉTRENDET TESZÜNK!

 2012.07.05. 17:39 | Tej-blog

etrend.jpgEsett már szó a Tejblogon arról, hogy milyen jótékonyan hat testünkre-lelkünkre a rendszeres tejfogyasztás. Most továbbmegyünk: azt szeretnénk megmutatni, hogyan lehet praktikusan, változatosan és izgalmasan becsempészni a napi tejadagot az étrendünkbe – úgy, hogy egészségesek maradjunk, miközben jókat is eszünk.

Az igazi tejrajongókat persze nem kell noszogatni, hogy a reggeli vagy a desszert mellé egy pohár frissítő tejet is legurítsanak. Aki viszont más formában jobban kedveli a tejet, annak sem kell aggódnia, hogy napi szinten legalább ennyit tegyen az egészségéért. Az édes ízek szerelmeseinek az ízesített tejes italokat (kakaót, madártejet, karamellát, jegeskávét), a gabonapelyheket vagy a joghurtot ajánljuk.

Ugyanakkor tejtermékekből érdemes inkább a zsírszegény változatokat választani, mivel Magyarországra amúgy is jellemző a túlzott telítettzsírsav-fogyasztás – ez akár egészségügyi kockázattal is járhat. Érdemes például megtanítani már a gyerekeknek is, hogy tejből a kék csomagolású a sovány, egészségesebb fajta.

Joghurtból már a probiotikus, folyékony, ezért könnyen fogyasztható változatokat is magunkkal vihetjük a délelőtti felüdülés jegyében: az már csak a ráadás, hogy fogyasztásukkal még az immunrendszerünket is erősíthetjük. Mivel a helyes étrend a cukorral igen kíméletlen, készítsünk inkább natúr joghurtból, gyümölcsökből és egy kevés mézből saját, édes variációt. Az otthon kikísérletezett finomságot akár egy kevés müzlivel vagy pár darabka csokival, mazsolával is feldobhatjuk – a lehetőségeknek tényleg csak a képzelet szab határt.

Mivel a tejtermékekben megtalálható fehérjék kiválóan hasznosulnak, ezért a szendvicsekből nem érdemes kihagyni a különböző sajtokat sem. Ha elegendő sajtot, túrót és egyéb tejterméket fogyasztunk, a napi ajánlott fél literes tejadagot is arányosan csökkenthetjük: 2 dl tej például 5 dkg félkemény sajtnak felel meg. Így napi kalciumszükségletünk akár 60-70%-át is fedezhetjük.

A nagyobb étkezéseket legalább ilyen egyszerűen feldobhatjuk joghurtos vagy kefires salátaöntetekkel, mártogatósokkal. Az édesszájúaknak a tejbegríz jelentheti könnyű desszertként a boldogság szigetét, de persze az is lehet, hogy a nagy nyári melegben épp csak egy tejes gyümölcsturmixra vágyunk. Akármelyik alternatíva mellett is döntünk, rosszul nem választhatunk – csak egyre ügyeljünk mindig: tartsuk hűtőben a tejes finomságokat, hogy hosszan frissek maradjanak!

Címkék: táplálkozás egészség tej gasztronómia joghurt sajt étrend

A bejegyzés trackback címe:

https://tej.blog.hu/api/trackback/id/tr454631532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.