Jersey nemcsak egy város, Limousine pedig több, mint egy egyszerű gépkocsi. Előbbit a tejéért, utóbbit a húsáért szeretjük, ők ugyanis tehénfajták. Magyarországon is számos fajta legel a Hortobágytól a Kisalföldig: holstein-frízek, herefordok és szimentálik bőgésétől hangosak a mezők, néha még a magyar szürkemarha is rákontráz. Ugyanakkor van egy tisztán magyar tehénfajta is, amit méltatlanul mellőzünk: a magyartarka.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A magyartarka, vagy régiesen magyar pirostarka kettős hasznosítású tehénfajta. A fajta a XIX. század második felében alakult ki, a szürkemarha és a szimentáli keresztezéséből, azóta húsáért és tejéért egyaránt tenyésztjük. Törvényileg védett őshonos háziállataink sorait erősíti, a mai állomány 18-20%-át teszi ki. Sajnos nem volt mindig ilyen vidám a magyartarkák élete, a II. világháborúban az állomány fele odaveszett. Szerencsére az 50-es évektől nemesíteni próbálták, ezért a populáció is növekedett, 1989 óta az akkoriban alakult Magyartarka Tenyésztők Egyesülete próbálja fenntartani létszámukat.

Az egyesület 2011-ben 1500 tenyésztővel büszkélkedhet, összesen mintegy 30 000 magyartarkát tartanak, közülük 4000 törzskönyvezett.

A magyartarka változatos színösszeállításokba öltözhet, emellett élénk, jóindulatú állat. Átlagosan 607 kg az élőtömege, 271 tejelési nap alatt pedig 3200 kg tejet ad. Tőgye formája miatt gépi fejésre nem igazán alkalmas, ezt viszont hústermelő képességével ellensúlyozza. A mai tejelő magyartarka génállománya 25%-ban Jersey, 75%-ban magyar tarka.

Fontos, hogy ismerjük és szeressük hazai háziállatainkat, most már ti is biztos felismeritek a magyartarkát, ha felétek legyint egy foltos fül a legelőről! :)

Címkék: magyar tej háziállat szarvasmarha tenyésztés őshonos magyartarka

A bejegyzés trackback címe:

https://tej.blog.hu/api/trackback/id/tr363409014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.