KIS SAJTHATÁROZÓ

 2011.11.11. 16:40 | Tejblog

Ömlesztett vagy félkemény, friss vagy érlelt, mosott vagy rúzsos, márvány vagy gyúrt, kenyérrel vagy kenyér nélkül, bor mellé vagy fondüként: a sajt tagadhatatlanul az egyik legváltozatosabb ínyencség. Akár lángosra, akár pizzára kerül, de fogyaszthatjuk akár magában almával is, mindig új és mindig más ízélményt élhetünk át. Viszont amennyire szeretjük, annyira keveset tudunk róla. Ideje közelebbről is megismerkedni vele!  

A legenda szerint a sajtot egy arab nomád fedezte fel, miközben átlovagolt a sivatagon. Ma mégis Franciaországot, Olaszországot tartjuk a sajtok hazájának, de szinte mindegyik nemzet büszkélkedik saját fajtával. A sajt valójában savanyított vagy felfőzött tejből készül, szükség szerint préselhetik is. Alapja lehet tehén-, kecske-, juh-, de akár bivalytej is. A sajttejet pasztőrözik, oltóenzimmel és speciális baktériumtenyészettel kezelik, esetleg fűszerezik. Az így kapott alvadékot aztán felvágják, formázzák, préselik, majd szikkasztják. Érlelés után pedig elnyeri végső állapotát, már csak be kell csomagolni.

A sajtoknak több száz fajtáját ismerjük, ezért nem könnyű eligazodni a nevek tengerében. Kis sajthatározónk segít a tájékozódásban: bemutatkoznak a legínycsiklandóbb sajtkülönlegességek!

Rokfort: nem Harry Potter varázslóiskolájáról beszélünk, a rokfort a leghíresebb francia márványsajt. Dél-Franciaországból származik, juhtejből készül, gyönyörű kék belső erezettel rendelkezik. A Roquefort-sur-Soulzon környéki barlangokban érlelik legalább 3 hónapig, íze remekül illik a dióhoz vagy a fügéhez

Mozzarella: Olaszország büszkeségét az asztalok gyöngyének vagy a mediterrán konyha királynőjének is nevezik, eredetvédett sajt. Kizárólag a vízibivaly tejéből készülhet, gyúrással-nyújtással formálják, frissen árulják vagy sós lében tartósítják. Tésztákra, pizzára kiváló.

Camembert: nevét egy normandiai faluról kapta, világhírű francia lágysajt. Azon kevés sajtok egyike, amelynek pontosan ismerjük az eredetét. Először Marie Harel, egy normandiai parasztasszony alkotta meg 1791-ben egy pap tanácsai alapján. A franciák áfonyalekvárral fogyasztják.  

Edámi: az egyik legismertebb holland sajtfajta. Edam város nevét viseli, jellegzetes piros kérgét a paraffin adja.  Íze lágy, semleges, ezért szinte bármilyen étel hozzávalójaként megállja a helyét.

Parmezán: történelmi dokumentumok szerint már a 13-14. században létezett, olasz keménysajt. Szinte korlátlan ideig eltartható, érlelése is 2-3 évet vesz igénybe. Idővel állaga egyre keményebbé, íze markánsabbá válik. Reszelve, tésztákhoz, levesekhez érdemes fogyasztani.

Cheddar: Anglia kedvenc sajtját a világ számos országában készítik. Kanadától Ausztráliáig mindenhol megtalálható, még a Dél-afrikai Köztársaságban is fogyasztják. Íze aromás, fanyar, sokan a dióhoz hasonlítják.

 

Címkék: sajt parmezán mozzarella camembert rokfort cheddar edámi

A bejegyzés trackback címe:

https://tej.blog.hu/api/trackback/id/tr243371097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.