edes_almok_turoval.jpgKár lenne tagadni, hogy képtelenek vagyunk ellenállni egy szelet túrótorta édes csábításának. Azt meg már pláne senki sem hiszi el, hogy ha túró rudiról van szó, pár darabbal megelégszünk. Túrós finomságokat mindannyian ismerünk, de azt már kevesebben tudjuk, hogyan is kell őket igazán profi módon elkészíteni. Itt a lehetőség a felzárkózásra!

Klasszikus édesség a tejszínes túrótorta, és a műfajában is igazán hálás sütemény: kevés ráfordítással könnyen bezsebelhetjük az elismeréseket, ha épp vendégségbe érkeznek hozzánk.

Hozzávalók 12 szelethez:

12,5 dkg liszt, 1 teáskanál sütőpor, 25 dkg cukor, 1 tasak vaníliás cukor, 12,5 dkg margarin, 2 tojás, 25 dkg Mizo félzsíros tehéntúró, 2 dl Mizo natúr joghurt, 1 citrom reszelt héja és leve, 1 tasak zselatin (10 g), 5 dl tejszín

Sütőpapírral kibélelitek a tortaformát, a sütőt pedig 180 fokra előmelegítitek. A lisztet, a sütőport, a cukor felét, a vaníliás cukrot, egy kevés sót, a margarint és a tojásokat simára keveritek. A keveréket elsimítjátok a formában, és 30 percig sütitek a sütőben. A piskótát ezután hagyjátok kihűlni, majd kettévágjátok. A zselatint vízbe áztatjátok, a túrót pedig habosra keveritek a joghurttal, a citromlével és a citromhéjjal. A zselatint még 1 dl vízzel felforraljátok, majd a túrókrémbe dolgozzátok. A tejszínből kemény habot vertek a maradék cukorral, és a túrókrémhez adjátok. A tortalap egyik felét visszateszitek a formába, megkenitek krémmel, majd a piskóta másik részét is ráhelyezitek. Ha marad még krém, oldalról is kaphat belőle a torta. Két óra hűtés után gyümölcsökkel, csokival díszíthetitek, és már tálalható is. 

Senkit nem hibáztatunk azért, mert imádja a túró rudit. Tökéletesen megértjük, ha valakinek napi adagra van szüksége. De mit csináljunk, ha az üzletek épp zárva tartanak? Az egyetlen megbocsátható függőség tárgyát akár otthon is elkészíthetjük.

Hozzávalók:

5 dkg Mizo márkázott vaj, 25 dkg Mizo félzsíros tehéntúró, 5 dkg porcukor, 5 dkg étcsoki, 1 csomag vaníliás cukor, fél citrom leve

Keverjétek habosra a túrót a porcukorral, a vajjal, a citromlével és a vaníliás cukorral. A keveréket átnyomjátok egy szitán, hogy ne legyen darabos. Ezután hagyjátok hűtőben pihenni pár óráig. Amint úgy látjátok, hogy már formázható, alakítsatok ki kis rudakat a masszából, majd dermesszétek tovább, végül vonjátok be olvasztott csokival. A bátrabbak gyümölccsel, mogyoróval ízesíthetik. Jó étvágyat! :)


Ha épp nincs kedvetek vagy időtök a konyhában sürögni-forogni, tárazzatok be jó előre Mizo Boci Túró Rudiból! Ebben a kisfilmben pedig azt is megnézhetitek, mi hogyan készítjük őket.

Címkék: konyha édesség recept túró rudi sütemény túrótorta Mizo

A bejegyzés trackback címe:

https://tej.blog.hu/api/trackback/id/tr254521634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.